Átadták az imakápolnát

A gádorosi Pisont család jóvoltából készült el az ökumenikus kápolna, amit szombaton avattak.

Boldog Teréz Anya Kápolna – ezt a nevet viseli a Pisont családhoz kötődő új imakápolna a kórház udvarán. Amikor a Pisont testvérek elvesztették édesanyjukat, és szembesültek azzal, hogy az orosházi intézményben nincs lehetőség a csendes elvonulásra a veszteséggel küzdőknek, akkor döntöttek úgy, ezen változtatnak – idézte a kezdeteket dr. Duray Gergő, a kórház főigazgatója.

Elképzelésüket a város és a kórház is támogatta. Orosháza képviselő-testületének 2009-ben hozott támogatói döntését követően 2010-ben lerakták az alapkövet, most szombaton pedig dr. Kiss Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke felszentelte a kápolnát.

dr. Duray Gergő, a kórház főigazgatója mond beszédet az új kápolna előtt (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
dr. Duray Gergő, a kórház főigazgatója mond beszédet az új kápolna előtt (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A család nevében Pisont István emlékezett arra az asszonyra, akinek emléke előtt adózva ez a kápolna megépült, dr. Dancsó József polgármester pedig a felajánlást méltatva kiemelte, a kápolnába bárki betérhet, hogy erőt, vigaszt merítsen falai között.

A kápolna 18 m2 nettó alapterületű, egyszerre mintegy 20 ember befogadására alkalmas épület.

Forrás: OrosCafé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux