Katasztrófavédelmi tájékoztató

Az utóbbi időben megnövekedett a csatorna építések kapcsán a földgáz elosztóhálózatokban bekövetkező balesetek (vezetékrongálások) száma, ezért engedjék meg, hogy felhívjuk a figyelmüket ezeknek a veszélyes baleseteknek az elkerülésének néhány lehetőségére.

A csatornaépítés engedélyes tervek alapján történhet. A tervek készítésének fázisában a tervező cégnek legalább kétszer meg kell keresnie a gázszolgáltatót (elosztói engedélyest). Az első megkereséskor a szolgáltató papír alapon vagy digitális formában átadja a tervező részére az érintett területen nyilvántartása szerint található gázelosztó vezetékek rajzait, majd ezeket a tervező a saját kivitelezési rajzain is feltünteti. A gázelosztó vezetékeken kívül a rajzokon meg kell jelennie a „gépi földmunkavégzés tilalmi övezetének” is. Ezt az övezetet a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtási rendeletének (203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet) 19/A § 7. pontja írja elő, nagysága a gázvezeték tengelyvonalától számított 2-2 méter. A biztonsági övezettel kiegészített kivitelezési rajzok alapján adja ki a szolgáltató a közmű-üzemeltetői nyilatkozatot, amely a csatornaépítéshez történő hozzájárulását feltételekhez köti.

Csatornázás (illusztráció, fotó: Kecskeméti Krisztina)
Csatornázás (illusztráció, fotó: Kecskeméti Krisztina)

Ilyen feltételek:

  • a kivitelezés megkezdését írásban kell bejelenteni a gázszolgáltató részére (a bejelentésnek tartalmaznia kell a munka megnevezését, a felelős műszaki vezető nevét, elérhetőségét, a munka várható időtartamát, és a kiadott közmű-üzemeltető nyilatkozat számát),
  • a gépi földmunkavégzés tilalmi övezetének részletesen meg kell jelennie a nyilatkozatban,
  • a nyilatkozatnak előírásokat kell tartalmaznia a gázelosztó vezetékek felszíni műtárgyainak megvédésére, szintbe emelésére is,
  • a kivitelezőnek szükség esetén kérnie kell a a szakfelügyeletet, részletesen kifejtve annak módját,
  • A munkaterület átadás-átvételhez csak akkor járul hozzá a gázszolgáltató, ha a gázelosztó vezeték és a gépi földmunkavégzés biztonsági övezetét kitűzték, valamint a kitűzésről készült dokumentációt átadták, majd megfelelően ellenőrizték.

Kérjük, hogy a fentiekben leírtakat és a jogszabályokban foglaltakat a kivitelezők tartsák be, az építtetőktől, hogy ezek betartását követeljék meg a vállalkozóktól.

Sajnos önkritikusan meg kell jegyeznünk, hogy – bár a gázszolgáltatóké az egyik legpontosabb közműnyilvántartás az országban – lehetnek olyan vezetékek, amelyek a nyilvántartási rendszerükben nem szerepelnek, ezért az alábbiakban kiemelnénk néhány gyakorlati információt amely segítségükre lehet a kivitelezésben.

Mit tehetünk a terven nem szereplő gázvezetékek megrongálásának elkerülésére?

Csatornázás (illusztráció, fotó: Kecskeméti Krisztina)
Csatornázás (illusztráció, fotó: Kecskeméti Krisztina)

Magyarország településeinek 95%-a ellátott földgázzal, különösen igaz ez a belterületekre, tehát amennyiben egy település belterületén olyan utcában vagy ingatlan előtt dolgoznak, ahol a tervek nem jelölnek gázvezetéket, mindig legyenek szkeptikusak. Bár az elosztóvezeték rendszer a föld alatt található, de a földfelszín felett is megjelennek bizonyos elemei. Ilyenek például a „G” jelű táblák, amelyek a földgázelosztó vezetékrendszer jellemző pontjait jelölik (elzárók, iránytörések) vagy a csapszekrények, amelyek elzárószerelvények kezelőszárait vagy szaglóvezetékek végeit tartalmazzák a földfelszínen. Ha ilyen tárgyakat találuk biztosak lehetünk abban, hogy a környéken található gázelosztóvezeték.

Mikor kell az elosztói engedélyestől szakfelügyeletett kérni?

Minden estben, ha azt az elosztói engedélyes előírta, illetve akkor, ha a kivitelezés irányítója (felelős műszaki vezetője vagy építés vezetője) ezt indokoltnak látja.

Mennyi idővel előtte kell a szakfelügyeletet megrendelni?

Lehetőség szerint egy héttel, de legalább 72 órával a tényleges szakfelügyeleti időpont előtt.

Mit tegyünk ha mégis megrongáltunk egy gázelosztó vezetéket?

Azonnal jelöljük ki a rongálás körül egy legalább 10 méter sugarú biztonsági zónát, a zónából távolítsuk el az embereket és akadályozzuk meg, hogy oda emberek, gépek vagy gyújtóforrás kerülhessen, majd értessítsük azonnal a hatóságokat (Tűzoltóság: 105, Rendőrség: 107, (személyi sérülés esetén Mentők: 104), Központi Segélykérő: 112) és a helyi gázszolgáltató éjjel-nappal hívható diszpécser szolgálatát (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.: 06-80/820-141, TIGÁZ DSO:06-80/300-300). A kiérkező hatóságok vagy gázszolgáltató munkatársainak felszólítására segédkezünk a kármentésben és hibaelhárításban.

Elszoríthatjuk-e a sérült vezetéket?

Nem! Ez azonkívül, hogy balesetveszélyes még engedély nélküli gázelosztói tevékenységnek is minösül! Bírság akár 3 MFt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux