Pályázati felhívás – Amit csak akarsz – Orosházán

Pályázati felhívás

– Amit csak akarsz – Orosházán –

Orosháza Város Önkormányzata Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (OHGYIÖK) az Orosháza Város Ifjúságpolitikai és Gyermekjogi Koncepció 2017-2022-ben és a hozzá kapcsolódó cselekvési tervben foglaltak alapján nyílt ötletpályázatot hirdet Orosháza városban megvalósuló gyermek és/vagy ifjúsági program támogatására.

  1. A pályázat célja: az Orosháza Város Ifjúságpolitikai és Gyermekjogi Koncepció 2017-2021 létrejöttét megelőző műhelymunkák alkalmával felszínre került, hogy erősíteni kell a helyi fiatalok a város életében való részvételét, valamint ösztönözni kell őket szabadidejük aktív eltöltésére. Településünkön számos közösségi tér és program várja a korosztályt, viszont ők azok, akik a leginkább tudják, hogy mire van szükségük. A pályázat célja, hogy Orosháza Város Önkormányzata támogassa a fiatalok ötleteit, kezdeményezéseit, mely lehet egy Orosháza területén megvalósuló program, vagy programsorozat. A pályázat nem támogatja az oktatási intézmények és diákönkormányzatok által szervezett rendezvényeket, illetve az OHGYIÖK tagjainak kezdeményezéseit.
  2. A rendelkezésre álló keretösszeg: 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint, mely teljes egészében a program megvalósítására fordítható. Önrész biztosítása nem szükséges.
  3. A támogatás mértéke: A pályázott támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének 100%-a.
  4. Támogatási időszak: 2017. április 1 – 2017. december 15.
  5. Beadható pályázatok száma: egy pályázó maximum 3 pályázatot nyújthat be.
  6. A pályázók köre: Pályázatot nyújthat be bármely Orosházán élő és/vagy tanuló személy, vagy személyek közössége, aki/akik tagjai már elmúlt 15 éves, de még nem töltötte be a 30. életévét.
  7. A pályázatok benyújtásának módja és helye: regisztrációs e-mail (név, születési idő, telefonszám; gyiokoh@gmail.com) küldése után az érdeklődő megkapja válaszként a pályázati űrlapot, melyet kitöltés után ugyancsak e-mail-ben várunk vissza.
    A regisztráció határideje: 2017. március 5. 23:59
  8. A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. március 10. 23:59

Bővebb információ és segítségnyújtás a +36703375034-es telefonszámon és a fenti e-mail-címen kérhető.

Letöltés (PDF, 29KB)

 

Megszakítás
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux