Több tíz millióból újítják fel a társasházat

Pályázaton összesen 36 milliós támogatást nyert az egyik orosházi társasház. Felújítják és szigetelik, még a következő fűtésszezon előtt.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 834,2 millió forint összértékű országos pályázatán az 1971 előtt épült hagyományos technológiával, égetett téglafalazattal készült épületek indulhattak. Ezen az orosházi Hajnal utca 2. és Dózsa György utca 2-14. alatti társasház közel 36 millió forintot nyert, melynek közös képviselője a Városüzemeltetési Zrt.

A felújítás során a teljes homlokzat, a pincefödém, padlásfödém hőszigetelését, és a lépcsőházi világítást korszerűsítik. 69 lakást érint a beruházás, melynek teljes költsége 73 millió forint: ennek felére nyert támogatást a tömb, a költségek másik része a tulajdonosokra hárul.

Csizmadia Gergely, a 12 társasházat kezelő Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, energiamegtakarítást eredményező felújításról van szó, emellett a folytatásban is figyelik a pályázati lehetőségeket.
– Többen is érdeklődtek az új panelprogram iránt. A társasházak tulajdonosai döntik el, hogy akarnak-e beruházást végrehajtani, valamint ezt pályázaton keresztül valósítják-e meg, mi ebben közre tudunk működni – emelte ki Csizmadia Gergely.

A Dózsa György utcai házaknál tavasszal indulhat a beruházás (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A Dózsa György utcai házaknál tavasszal indulhat a beruházás (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Összesen négy önkormányzati tulajdonú ingatlan van a most felújításra pályázati forrást nyert épületegyüttesben, tudtuk meg dr. Dancsó József polgármestertől. Mivel a tulajdonosoknak 50 százalékos önrészt kell fizetniük, ezekre, és az óvóhelyhez futó lejáróra 3,8 millió forintot költ az önkormányzat.
– Bízom benne, hogy a beruházás által értékesebbé válnak a lakások, és abban, hogy a rezsiköltségekben további csökkenés mutatkozik majd ezáltal – hangsúlyozta a polgármester.

A 3273 négyzetméteres társasházat, illetve a hozzá tartozó 222,8 négyzetméteres óvóhelyet érintő munkálatokat leghamarabb tavasszal kezdik, amit az ígéretek szerint az őszi fűtésszezonig be is fejeznek.

Forrás: OrosCafé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux